Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Saját versek

 Saját versek01>>

Saját versek02>>

 Saját versek 03>>

 Tavaszváró

  Álom alól felkelő

Rügyfakasztó kikelet.

 Menekül a zord idő,

  Ha megjön a langy meleg.

  Barlangjából medve nézi

  Aludnia kell-e még?

  Visszabújik hogyha látja

  Az egész táj csupa jég.

  Kisibolya, hóvirág

  Éledezik szépen,

  Pihentek a hó alatt

  Szunnyadón a télen.

  Napsugár a felhők közül

  Próbálgatja melegét,

  Dacol köddel, zúzmarával

  Jöjj tavasz, te csudaszép!

 2010.12.10. 


    Esti béke

 

Sápadt hold fényénél

Sűrű, sárga ködben

Csónak állt merengőn

Hűs árnyú lepelben.

Sötét alak oldja

Kötelét remegve,

Ábrándos lámpását

Föléje emelve.

Szabad ringásában

Teher súlya alatt

Apró fodrot vágva

Óvatosan halad.

Nyugalmas,

mély csöndben

Csak a víz csobban,

Amint evezők

mártóznak unottan.

Messziről felsejlik

pár lampion fénye,

Meleg szellő kering

a parti szentélybe.

Minden érzés olyan,

Mint egy örök álom

Amit meg nem zavar

Semmi a világon.

A derengő Hold tisztán,

Ködöt oszlatón

Szétterül a tájon

Kontúrt rajzolón.

Csónakból a lámpás

Világlik messzire,

Parti fények tiszták,

Élet ébred benne.

Szikrázó ösvényként

Úszott csillogón

Végig a fény a nagy folyón.

                    2011.12.26.

 

 Sz


Szikla szilárd szirtek szegletében

Szent szónoklat szólítja

Szomorú szerzetesek szerény szívét:

Szilaj szél szedi szét szeretett szentélyüket.

Szorgalommal szolgálnak szépséges személynek;

Szfinxek szerte-szét szórt szikráit

Szedegetve szaporán.

Szikkadt szájjal,sziszegve,

Szédült, szomjazó szerencsétlenek

Szepegik szenvedésük szüntelen szörnyűségeit.

Színtelen szemükbe

Szívárvány szitál színeket,

Szívükbe sziporkázik száz szeretet.

Szüntelen szorongató, szuszogó szörnyeteg

Szökik szűkszavú, szolgálatkész szövetségük szorításából.

                                                            2011.12.26.

 

                           Késő vágy

 

                        A rab cellájából

                       Felnézett az égre

                       Rácsozott pilláján

                     A lenyugvó Nap fénye.e

 

                        Eljött az éjfél

                       Nyugovóra térne

                    De vágyakozón lángolt

                         Lázadó szíve.

 

                       Kínzón gyötörte

                      Múltbéli reménye

                     Melynek oly világos

                      Minden apró képe.

 

                    Gátat vet idő s tér

                       Régi óhajának

                     Miben örömöt lát

                    Vad, éltető vágyat.

 

                      Tüzes szerető

                     Vidám kacagását

                    Békés, szűzies tó

                       csillogását.

 

                    Szorító döbbenet

                    Rak vasat mellére

                   Lelke csorba marad

                    Tudatosul benne.

 

                    Üres tekintetén

                      Őrt áll a vég

                  Csak befelé mozdul

                      Képzete még.

 

                     Cikázik, táncol

                   Ábrándjai között

                  Ebben lel nyugalmat

                  Sínylő sorsa fölött.

                     2012.01.13.

Ebben lel nyugalmat

 

                               Anyagba zárt lélek


        Egymásba zuhanó, pályát tévesztett

        Ércszínű fémmé vált

        Viharos, torz gépezet

        Nyilallón hasítja át a teret.


        Magával sodorja gömbölyű

        Lágy részecskék habtengerét

        Kényszerű útra cipeli

        Vattaszerű, gomolygó testét.


        Beleékítve szűk matériába

        Rábírja engedelmes szolgaságra.

        Kijutni reménye egyetlen módja

        Ha végig lesz járva kiszabott útja.


        Tehetetlenségbe ágyazott egója

        Megtizedelt memóriacsonkja

        Nem érti miért, hogyan került ide

        Szabadulni próbál, de korlátolt keze.


        Mozdulni képtelen úgy, mint azelőtt

        Lelassult ösztönök, elfeledett erők

        Mégis újra menne kötelét széttépni

        Ősi tudástól segítséget kérni.


        A kemény anyag útját állja

        Tudása nem érhető el számára

        Csak ha csőéletét végig járja

        Juthat újra önmaga birtokába.

                    2012.01.14.

 

 

           A Negyedik Hierarchia

 

        Éltető napfény ébressze Szellemed

        Békés, nyugodt Erő emelje Lelkedet

        Áradjon lényed az Univerzumon át,

        A Naptól ki és vissza járj,

        Ahol Egy az Idő, örök nincs és van,

        A napszellem hőjétől áthatottan.

 

        Szellem-ember, hagyd el a teret

        Csillagfény segít meglelni helyed

        Hogy az légy, kinek lenned kell,

        Hogy a Föld Ura lehess!

        Vetkőzd le anyagi tested,

        Sarjaszd ki lelki képességed!

        Mellyel örökkön élsz harmóniában

        Valódi helyeden, a Negyedik Hierarchiában.

 

        Csendüljön össze tevékenységed

        A Mindenség erői üdvére,

        Ébredjen bizalom irántad

        A kozmosz lényeiben.

        Ismerd fel a hamis ámításokat,

        Vonj magad köré nyugalmat.

        Önzetlenséged a Te Igaz természeted,

        Növekvő erőd lesz a belső fényed.

        Így nemzedéked a világban marad.

        Találd meg újra önmagad!

 

       /Pál Henriett-2013.02.20./

 

 

 

 

                                                   Búcsú

 

Távoli érchang hallatán

Kitárul az Ég színpadán

Ezernyi hívó dal-karos

Indulni kész a csónakos.

 

Ízisz fátylán áthajol

Éter-ajka kínt dalol.

Rémült hiány járja át

Átéli a fagyhalált.

 

Rezzen minden fuvallatra

    Üres magány szólongatja.

Leveti a múlt gondját

Pörög egyre szaporább.

 

Lajtorját lát ködön át

Moraj oszlat éj-ruhát.

Mélykék lepel szertefoszlik

Hőburokban, párán nyugszik.

/P.H. 2013.03.31./