Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bölcsességek

                                                                                                                                                   

 

 


 

Kínai filozófia

 267x192KÍNAI FILOZÓFIAhttp://kepfeltoltes.hu/120304/images_002_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

 BUDDHIZMUS - i.e.VI.században keletkezett, Indiában, innen

 

terjedt el Ázsia nagy részére. Alapítója Gautama Sziddhárta

 

indiai királyfi, neve jelentése : a Megvilágosodott. Tanai

 

között a legfontosabbként az önmagunk megismerésére,

 

belső világunk természetének, mibenlétének feltárására

 

vonatkozó tanokat tartjuk számon. A dharma gyakorlása

 

által,- amely egyfajta belső meditációt jelent-eljuthatunk

 

valódi létezésünk megértéséhez. Megérthetjük, hogy

 

szellemünk szabad, ellentétben testünkkel, mely halandó.

 

Minden örömünk és bánatunk a múltban elkövetett

 

cselekedeteink következménye. Ez a karma törvénye. A

 

szellemünk túl van az idő fogalmán, határtalan,

 

megfoghatatlan, nincs kezdete és vége, már a világ

 

kialakulása előtt létezett. Mindezeket felismerhetjük

 

a meditáció által. Elménk harmóniára találásához az

 

"arany középutat" kell választanunk.Egyensúlyban

 

kell tartanunk érzelmeinket, nem örülni, nem bánkódni,

 

nincs fájdalom, nincs élvezet. Nincs Én.

 

 A 4 Szent Igazság : -létezik a szenvedés

 

                                      -a szenvedés a vágyakból ered

 

(ez okozza az újjászületéseket)

 

                                      -a szenvedés megszűnése,

 

a vágyak valódi hiánya

 

                                      -az Út, amely elvezet a

 

Legfelsőbb Határtalan Boldogsághoz

Nyolcrétű ösvény tényezői Megszerzett tényezők
Bölcsesség (szanszkrit: pradnyá, páli: pannyá) 1. Helyes szemlélet 9. Legfelsőbb igaz tudás
2. Helyes szándék 10. Legfelsőbb igaz megszabadulás
Erény (szanszkrit: síla, páli: szíla) 3. Helyes beszéd  
4. Helyes cselekvés  
5. Helyes életmód  
Elmélyedés (szanszkrit és páli: szamádhi) 6. Helyes erőfeszítés  
7. Helyes éberség  
8. Helyes elmélyedés  

 

 Ez Buddha szerint a Nemes Nyolcrétű Ösvény.

 

Ha mind a nyolc ösvényt pontról pontra végigjárjuk,

 

akkor válhatunk Buddhává.

 

TAOIZMUS -Lao-Ce kínai filozófus tana, i.e. VI. században

 

keletkezett. A természettel való együttélést hírdeti,

 

a "követendő út" (TAO=ÚT) felismerését és megvalósítását.

 

Alkalmazkodást az örökké változó világhoz, harc nélküli

 

megbékélést  az élet dolgai iránt. Az élet jelenségeit,

 

összefüggéseit vizsgálja. Szervezetünk egyensúlya

 

elemtől függ : fa, tűz, föld, fém, víz. A fából tűz lesz, a

 

hamuból föld, ebből nyerjük ki a fémet, a fém csiszolt

 

felülete vonzza a harmatot (vizet), amely az égből

 

aláhullva eső formájában táplálja a fát. Így zárul be

 

a kör, az élet körforgása. Jelképei között találjuk a

 

Jin és a Jang kettősségét. Mivel minden dolognak

 

van ellentétpárja, amely egyben kiegészítője is,

 

semmi sem létezhet ellenpólusa nélkül. Nincs jó

 

rossz nélkül, nincs magas alacsony nélkül, sem

 

szép csúnya nélkül. A Tao az a kozmikus folyamat

 

, amelyben benne foglaltatik minden létező élő és

 

élettelen, maga a világ ősoka.  A világot mozgásban

 

tartó erőknek nem kell ellenállni, hanem

 

cselekedeteinket kell hozzá igazítani.

 

KONFUCIANIZMUS - i.e. VI. században hozta létre Konfucius

 

(Kung Fu-ce v. Kong Fuzi) kínai bölcs. Tanítása szerint az

 

emberi természet alapvetően jó. Mindenki igazságos, őszinte,

 

fegyelmezett, értelmes, de ez az állapot megbomlott, ezért az

 

ősi tanításokkal és vallási rituálékkal helyre kell állítani az

 

eredeti állapotot. Az erkölcsöt és engedelmességet

 

mIndennél többre tartja, lelkiekben nemes embert

 

kell faragni az ősöknek bemutatott áldozatok, rítusok,

 

szertartások által. Csak így jöhet létre egy harmonikus

 

társadalom, melynek tagjai közt kölcsönös tisztelet

 

megvalósulásának kell bekövetkeznie. Az ősök

 

viselkedését veszi példának, amelyben a harmonikus

 

emberi bölcsesség volt az uralkodó, a jóság, a

 

szorgalom és a mértékletesség. Míg a Tao az élet

 

lelki oldalával foglalkozik, addig a Konfucianizmus


a társadalmi, közösségi lét dolgaival. Konfucius

 

szerint a "nemes ember" szelíd, de méltóságteljes,

 

tiszteletet parancsoló, de mégsem indulatos,

 

tisztelettudó, és mégis öntudatos. Fő erények :

 

-engedelmesség, tisztelet (Hsziao)

 

-igazságosság, méltányosság (Ji)

 

-szertartásosság (Li)

 

-emberiesség, önzetlenség, együttérzés (Zsen)

                                                                                                                                                                                                   

The Buddha Head

 

 Földi életünkben már nincsenek meg a feltételek a tökéletes lelki élet folytatására, ami a köztes lét síkjain természetes volt. Bár ebben a ciklusban jelen van még a transzcendentális tudati szint, de idővel megfigyelhető, hogy csökken, míg csak a szimpla gondolati sík marad meg. Ebben a korszakban lehetetlen ezt a lelki életet megteremteni, a kényszerítő körülmények hatására fokozatosan tűnik el. Így válik az ember egyre ostobábbá, és ez vezeti el az önpusztításhoz. A kényszerítő körülmények alatt értem például az írás megjelenését, a lelki tanítások megszűnését, az erkölcs szükségszerű megjelenését, az önfegyelmezés megtanítását és a környezet előtérbe helyezését. A környezet fontosabbá vált a gondolkodásnál. Pedig, ha arra nevelik a gyermeket, hogy gondolataiba merüljön el, lelki jelenetekkel foglalkozzon, nem törődne az anyagi világgal, és ez nem vezetne az anyagi világ pusztulásához. A maga szükségleteire avatkozzon csak bele a természetbe, ne pedig azért, hogy élvezze az anyagi javakat, amik normális körülmények között élvezhetetlenek, csak díszek az ember számára. Ki az az idióta, aki elfogyasztja a díszeket, pláne, ha azok élőlények?! Tehát a gondolkodás háttérbe szorításával a természetet kezdtük rombolni, akár a bacillusok, akik élvezve a számukra kedvező körülményeket, elpusztítják azt. És miután az emberben megjelent a pusztító ösztön, lealacsonyodott az állatok szintjére. Megirigyelve az állatot, amely mindent birtokolt, amit csak megkívánt, az ember is kihasználta a természetet, búcsút mondva ezzel a gondolati szférának., minden bölcsesség kialakulásának. Nem volt lényeges többé a magasabb szellemi idea, amelyből nem származott kézzelfogható anyagi haszna, amelyet másoknak mutogathat, jelölve ezzel saját magát, kitűnve mások közül, nem szellemiekben akart naggyá válni, amit senki más nem tapasztal közvetlenül azok közül, akikkel él, csak saját magának bizonyíthatja szellemi nagyságát. Ki akart tűnni az emberek közül, hogy kiérdemelje a tiszteletet és egyéb tulajdonságokat élvezzen ismét csak szellemiekben. Ezek azonban pótcselekvések, mesterséges örömök annak, aki ellustult erőfeszítéseket tenni lelki élete karbantartására. Ilyen mesterséges öröm a büszkeség.

  Majd testére kezdett összpontosítani, felállította magának a hamis eszményképet, a szépséget, hiszen valójában minden emberi test egyformán szép, attól függ csak, kinek a szemszögéből nézzük. Ez az értékrend ismét egy eltorzult idea. Ez tipikusan emberi gondolkodás, hiszen az állatok között nincs meg az a gondolat, hogy társuk szép, vagy csúnya. Ezt ostobaság vizsgálgatni, mert ilyen nem is létezik. Ez csupán egy mesterséges gondolati szelekció, nem szabad engedni efféle hajlamunknak, ha különbséget akar tenni egy vonzó vagy undort keltő dolog láttán. Hiszen az eltorzult gondolkodásunk miatt látunk valamit szépnek vagy csúnyának, mert felállítottunk magunknak egy eszményképet, amelyhez az összes többi dolgot viszonyítjuk.   1992.     


 

              Társadalmi rétegződés


   A meditációt a tudatos ember használja, a tudatlan ösztönösen átéli. Aki a mindennapi tevékenységei során kizökkent természetes gondolati állapotából, a meditációs technikák révén kell visszataláljon önnön valójához. Ám aki csak úgy éli életét, hogy nem engedi be a külső hatásokat magánszférájába, boldogan és harmonikusan teszi a dolgát. Igaz, némileg szolgalelkűen, mert nem képes átlátni a külvilágból felé érkező irányító hatalmak működését. Viszont önmagában jól tudja kezelni a behatásokat, mert lelke legmélyéből olyan emóciók fakadnak, amik képesek a negatív hatásokon úgy átsiklani, hogy ne hagyjanak mély nyomot, kvázi kikerülik, illetve áttolják későbbi időkre, mint majdan megoldandó feladatot. Szerencsés esetben van, akinek sikerül visszatalálnia belső világához, ha már elveszítette a vele való kapcsolatot. Mert így tud szert tenni külső és belső tapasztalatokra egyaránt, így képes megállapítani, számára melyik az építő jellegűbb. A legjobb helyzetben az áll, aki a kétféle állapotot, a külvilági tapasztalatait és a belső lelki harmóniát felváltva képes alkalmazni, mint életfeladatot. Lehetünk bármennyire nyitottak a társadalmi együttélés során az "én"-től független dolgok átélésére, ha lelkünk legmélyén nem azonosulunk azzal a személlyel, aki cselekszik, éli mindennapjait, aki a testben lakozó valódi cselekvésre biztató "én". Szükség van a teljes élethez a lélek lehető legmagasabb szintű tudatosítására is ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni. Meg kell teremtenünk azokat az alkalmakat, amelyek során csak a szellemi létünkkel foglalkozunk, mert ha meg akarunk felelni az embertől független elvárásoknak, meg kell tudni felelni saját emberi mivoltunknak is. Aki társadalmi rendszerben él, e két dolgot mindenképpen össze kell, hogy hangolja, máskülönben felbillen az egyensúly valamely irányba, és végső soron az egész emberiség életét veszélyezteti. Kétféle történhet : a túlzottan materialista embertípus érdeklődése kizárólag kifelé irányul, nem törődik lelkiségével. Az ilyen ember áttipor mások érzésein, hajtja a hatalomvágy, uralkodásra, pénzszerzésre,  az anyagi javak halmozására törekszik. Csak kifelé él, fontos lesz számára a külcsíny, gondolkodás nélkül belevág olyan dolgokba, amikkel a hatalmát erősítheti a társadalomban, az emberek felett, becsmérlő magatartást tanúsítva kezeli a saját maga és mások által kialakított közösségi életében kapcsolatait. Morális útvesztőkbe téved, nemcsak másoknak, saját magának is hazudik. Egyfajta csőlátása alakul ki, amiről azt hiszi, ez az egy út létezik, csak erre szabad tovább haladnia. Féktelen akarattal viszi végbe céljait, egyiket a másik után. Saját magának is azt magyarázza, hogy a lélek csak a gyengék eszköze, egy nem valós fantazmagória, amit azok találtak ki , akik visszariadnak a fizikai munkától, lusták vagy gyengék. Nem ismerik el a lélek létezését még önmaguk számára sem, olyannyira, hogy képesek elnyomni magukban, hiszen a hatalomvágy megakadályozza kibontakozását. Így tesznek szert bizonyos pozíciókra a külső világban, de rendkívül üressé és magányossá válnak belül, sőt depresszióval vagy akár életükkel is fizethetnek e egyoldalú vágyakozásuk miatt. Ritka az az eset, ha felismerik túlzottan anyagiakra irányuló érdeklődésüket, és rájönnek, hogy létezik valami azon kívül is. Ilyenkor kompenzációképpen felkeresnek egy lelki tanácsadót, egy gurut vagy valamely vallás, filozófiai irányzat képviselőjét, hogy valamiképpen megtalálják az utat magukba, mert hiszen lelkük nekik is van legbelül, csak rengeteg réteget építettek rá az anyagi világ dolgaiból.

   Másik típus a társadalomtól elvonult, mélyen magába zárkózott ember, aki elutasítja az anyagi világ dolgait, sokkal békésebb utat talál önmaga megértéséhez a gondolatok világában. Elutasít minden kapcsolatot a külvilággal, nem gyűlöletből, csak egyszerűségből, hiszen nem akar belefolyni a mások által gerjesztett érzelmekbe, tettekbe, elég neki a sajátja is.Megértése csak önnönmagára irányul, bonyolult lelkivilágát igyekszik kibogozni, megérteni, tudni szeretné, mi miért van, hogyan képesek hatni és honnan jönnek érzelmei. E kutatása közben eltávolodik a társadalomtól, más lényektől. Nem veszi észre, hogy eközben létének csupán töredékét képes megérteni, hiszen ami Ő valójában lehetne, ahhoz emberi kapcsolatokra is szükség van. Másokhoz fűződő viszonyai alakíthatják nézeteit, segítségükkel jobban megértheti létezése természetét.

   Az utat e két véglet között az ember megválaszthatja. Eldöntheti, hogyan szeretne élni. A gond ott kezdődik, amikor valaki nem képes felülbírálni saját tetteit és gondolatait, elvész valamelyikben, túlzásokba esik,  amikor éppen nem arra van szüksége. Fontos, hogy idejében felismerje a figyelmeztető jeleket. Tudnia kell, meddig egészséges a bírvágy, a másokkal való kommunikáció, és mikortól szükséges a befelé fordulás, az önnön megismerés, az elzárkózás.


 

 

                               Mi is az a gondolat ?

 

 Amit fizikai érzékszerveinkkel felfoghatunk, csak azt tartjuk létezőnek. Agyunk biokémiai folyamatainak mérésével kimutathatóvá válik az érzékeink által testünkben kiváltott változás. Ezeket a szemmel látható, rögzített, leképezett eredményeket elismerjük létező okként és okozatként. Megvizsgálhatjuk, rendszerezhetjük, kategorizálhatjuk. Ha műszereinkkel méréseket végzünk egy gondolkodó ember agyán, képet kaphatunk az éppen zajló bonyolult, neurotranszmitterek és egyebek által működő jelenségekről. Ha már létrejött a gondolat, zajlik, tehát mozgásban van, mérhető jelenséggé válik. De hogy kerül az agyba, mi indítja el ezt a folyamatot? Sokszor tudatunkba pusztán kósza ötletként, vagy ihletként bukkan fel. Ilyenkor úgy érezzük, hirtelen "villant be" valami idea, és eredetének okát nem is sejtjük. Azonban, ha mélyebben átvilágítjuk, és vesszük a fáradtságot , hogy belegondoljunk, valami ilyesmire jutunk : Az ötlet nem merülhetett fel csak úgy önmagában, hanem valaminek a következményeként. Kellett lennie egy gondolatsornak, mely megelőzte az ötlet kifejlődését, amely aztán bevillant a tudatunkba. Ez a gondolatsor azonban elménkben nem zajlott le tudatosan, hiszen mitsem tudtunk létezéséről. A tudatalattinkban azonban - utólag mélyebben belegondolva beláthatjuk - már ott mozgolódott, folyamatában volt egy megelőző gondolatsor, ami azután az ideát vagy az ötletet felszínre hozta, számunkra is érzékelhető módon. Tehát azt mondhatjuk, hogy a gondolat már előbb is létezett, minthogy a tudatunkba került volna. Ha így van megállapíthatjuk, hogy a gondolat ezen érési folyamata a tudatunktól függetlenül is létezik, és nem mi vagyunk az irányítói. Megteremtődött valami, ami az emberi elmétől különállóan is működik. Fel kell tenni a kérdést, hogy a gondolat ezen létezése önálló produktum, vagy esetleg más valami által előidézett "formalényről" van-e szó? Vagy talán mégiscsak az emberi elméből származó oly módon, hogy az emberiből kiindulva helyet talál egy általunk nem érzékelhető síkon, és innen jut be tudatunkba? Mert bejut. De hogyan? Önálló mozgásra képes, önálló akarattal, vagy külső késztetésre teszi? Nézzük meg az első lehetőséget. Adva van egy entitás, hiszen létezik, és tegyük fel, hogy van saját akarata, amellyel képes formákat létrehozni, alakítani önmagát, mozgásra képes, tehát halad, fejlődik, gyarapodik. Mindezt ott teszi, ahol emberi elme nem képes őt érzékelni. Mozgása abból áll, hogy gondolati részecskéket áramoltat, ütköztet, összekapcsol egymással, ezzel egyre terebélyesebbé válik. A részecskék között logikus kapcsolatnak kell lenne, a logikátlanok szétesnek, nem érhetnek egymásba. E fejlődő gondolatfolyamat végén, mint az almafán ha megérett a gyümölcs, kifejlődik az idea. Ezt a gyümölcsöt már képes az elme érzékelni, beépül a tudatba, az agyunkba bevésődik és tudatosan továbbgondolhatóvá válik, immár mérhető módon. Ha kellő alapossággal figyeljük meg a dolgokat, rá kell jönnünk hogy egy folyamatnak mindig van kezdete, egy kiindulási pontja, amelyből felnövekszik, fejlődik, mint magból az almafa, majd a gyümölcs. A gondolatnak is kell lennie éppúgy egy kezdő"csírájának", amely fejlődő folyamatként létrehozza az ideát. Mivel tudjuk, hogy minden, ami mozog és fejlődésre képes az él, ez a csíra egy ősokként fogható fel. A legparányibb kiindulási pontja a gondolat megszületésének; enélkül lehetetlen lenne léteznie is. A gondolatfolyamat a tudatunkon kívül mintegy gondolatfelhőben formálódik. S hogy mi készteti arra, hogy betörjön a tudatba? A hasonlóság elve! A hasonló a hasonlót vonzza, így , mint hiányzó rész, szükséges pótló áramlatként nyomul be a tudat azon részébe, ahol a neki megfelelő, hasonló ezsméhez kapcsolódhat, összekötődhet, beillesztődhet egy tudati gondolatfolyamba. Ekkor mondjuk, hogy rájöttünk a megoldásra, eszünkbe jutott valami, gondoltam valamire...stb.

  Második lehetőségként tegyük fel, hogy a gondolat nem önmaga irányítója, hanem külső tényezők által mozgatott, táplált, formált alakzat. Ekkor is létezhet elevenként, mint irányított lény, de élettelen szubsztanciaként is, aminek az eredője a gondolatvalóságán túl van. Mindkét lehetőségnél van egy kiváltó ok, egy külső forrás, mely meghatározza a gondolat keletkezését, illetve folytatását. Ez a forrás minden létező eszmeáramlat elindítója. Ilyenkor újra csak egy "ősokra" jutunk, mint kezdeti impulzusra.

                                      2013.03.16.